Struktúraváltó infrastrukturális fejlesztés

Projektbeszámoló

(2012. október 15. - 2013. október 1.)

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott
TIOP-2.2.4-09/1-2010-0033 azonosító számú és „A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet struktúraváltó infrastrukturális fejlesztése” című projekt előrehaladásának lépései

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010-ben a fenntartásában álló Erzsébet Kórház- Rendelőintézet fejlesztését tűzte ki célul, a racionális és gazdaságos működés körülményeinek megteremtése érdekében.

 

A pályázat megvalósulásával az alábbi célokat kívánjuk elérni:

  • magas szín­vonalú betegellátás biztosítása a területi ellátási kötelezettségünkbe tartozók és a kistérséghez tartozó betegek tekintetében; ide értve a demográfiai, morbiditási és mortalitási viszonyok változásából eredő több­let­szükségletet, az egészségügyi struktúraátalakításból eredő többletter­het, a fekvőbeteg-ellátás indokolatlan igénybevételének visszaszorítását, illetve a ma még ellátatlan és az ellátásból kiszorult betegek szükségleteit is.
  • a betegek elégedettségének növelését, a betegellátás szervezettségének javítását,
  • a rendelkezésre álló erőforrások racionalizálását, a gazdaságtalan működtetés megszüntetését
  • az ellátásban dolgozók munkabiztonságának és a munkafeltételeinek javítása a kor technológiai színvonalának megfelelő eszközök bevonásával.

A célok megvalósításához építészeti átalakításokat tervezünk.

A több modulos fejlesztési koncepciónk részeként a jelenlegi „A” jelű főépületből egy aktív betegellátó központot kívánunk kialakítani.

 

A beruházás legfontosabb elemei:

  • 274 férőhelyes központi öltözőblokk és bérmosodai fogadóhelyiségek kialakítása,
  • a diagnosztika szárnyban a központi sterilizáló korszerűsítése és funkcionális átalakítása. A sterilizáló a központi műtő működésének egyik alappillére. A helyiségek felújítása és a műszerek átadása 20 éve történt, azóta jelentős felújítás és korszerűsítés sem az épület állagában, sem a műszerparkban nem valósult meg. A projekt keretében megvalósuló fejlesztéssel megújul a sterilizáló valamennyi helyisége - a burkolat, a bútorzat, az elszívó rendszer, a szociális helyiségek - és az eszközpark. Az előkészítés munkafázisa mechanikusan, kézzel történik, mely a pályázat megvalósulásával kiváltható lesz, helyette korszerű átadó rendszerű, kétajtós műszermosogató gépek kerülnek beépítésre, ultrahang géppel kiegészítve.
  • az épület központi részén központi betegirányító rendszert hozunk létre egy új akadálymentes személyfelvonó kiépítésével, továbbá központi vizesblokkot alakítunk ki a járóbetegek és a látogatók részére.
  • Az átalakítás a két meglévő lépcsőház közötti területet, az új felvonót és környezetét, valamint az előtte futó közlekedő folyosót érinti. Az épület minden szintjén kialakulnak a rendelők illetve a mátrix rendszernek megfelelő, a későbbi ütemekben megvalósuló betegápolási osztályok közös tereinek befogadására alkalmas helyiségek.

 

A betegfelvétel és a sürgősségi ellátás az épület alagsorán keresztüli megközelítéssel összekötött SO2 épületben történik. Az épület akadálymentes megközelítése az épület előtti úttest megemelésével, rámpás kialakítással lesz megoldott.
A II. ütemben az épület földszintjétől a záró szintig a két oldalszárny bővítésével és átalakításával kialakítjuk a mátrix rendszernek és az EU normáknak megfelelő 18-15 ágyas betegápolási osztályokat. Az ápolási osztályhoz kapcsolódó kiszolgáló és szociális helyiségek az egyes osztályokon belül lesznek megtalálhatók.

A III. ütemben a jelenlegi záró szintre még egy emelet kerül ráépítésre, melyben újabb 2 betegápolási osztály biztosítaná, hogy a kórház területén másik épületben található osztályok közül 1 vagy 2 átköltöztethető legyen, biztosítva ezzel a tömbösítést. Az új IV. emelet felett kialakított tetőtérben új központi adminisztrációs blokkba kerülnének, a jelenleg különböző szinteken, szétszórtan elhelyezkedő irodák.

A fenti cél elérése érdekében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatási rendszeréhez „A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház- Rendelőintézet struktúraváltó infrastrukturális fejlesztése” címmel.

Az emberi erőforrások minisztere az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 155. § (4) bekezdése szerinti alapítói jogok gyakorlójaként 10 kórház integrációjáról döntött. A 2013. február 1. napjával megvalósult integráció érintette a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház - Rendelőintézetet (Makó), mint beolvadó intézményt és a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház - Rendelőintézetet (Hódmezővásárhely), mint befogadó intézményt. A beolvadással csak a beolvadó intézmény szűnt meg, az integráció eredményeként létrejött intézmény költségvetési szervi formában működik tovább, melynek új törzskönyvi neve Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely - Makó.

A pályázat benyújtása óta eltelt idő, a sterilizálóra meghatározott minimum feltételek, valamint a makói kórházzal 2013. február 1. napjával lezajlott integráció miatt az eszközlista módosítása szükséges. Egyes eszközök időközben már nincsenek kereskedelmi forgalomban, vagy az integráció miatt megváltozott kapacitásigény indokolja a várhatóan többletköltséggel is járó módosítást.

Az építési kivitelezésre vonatkozó vállalkozási szerződés a pályázatból megvalósuló rész és az önerős része tekintetében egyaránt 2013. július 30-án került sor. A munkaterület átadása és a munka megkezdése 2013. augusztus 1. napján történt meg. Augusztus hónapban szükséges alagsori bontásra és a közműfeltárásokra került sor. Az építési kivitelezést végző Építészmester Zrt. az Étv. 40.§ (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségének eleget téve tájékoztatta a beruházó intézmény vezetését, hogy a munkálatok végzése során olyan műszaki problémák kerültek feltárásra, amelyek megoldása jelentős többlet idő és költség ráfordítással jár. A felmerült műszaki problémák miatt szükséges a vállalkozási szerződés határidejének módosítása 2014. július 30. napjára, s ebből adódóan a projekt megvalósítás tervezett napjának az átvezetése 2014. október 31-re.

2012. november 16-án a Magyar Közlönyben megjelent a Kormány 1512/2012. (XI.16.) Korm. határozata, melynek rendelkezései alapján "A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház - Rendelőintézet struktúraváltó infrastrukturális fejlesztése" című, TIOP-2.2.4-09/1-2010-0033 azonosító számú pályázatunk költségnövekményeinek fedezetéül a Kormány 206.913.843 Ft-ot (támogatás+önerő) különített el.

Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft 2012. december 15-én kelt 0006728-101/2011/ számon kiadott tájékoztatója alapján a többletforrás igénybevétele a közbeszerzési eljárás lefolytatása során, a közbeszerzési Bíráló Bizottság döntési javaslatának meghozatalát követően, támogatási szerződésmódosítás kérelem keretében kezdeményezhető. Az építési kivitelező kiválasztására irányuló nemzeti eljárásrend szerinti hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás keretében 2013. június 17-én megszületett a Bírálóbizottság döntési javaslata, amely a pályázatból megvalósuló rész tekintetében a 446.712.300 Ft nettó ajánlati árat tartalmazó, az Építészmester Tervező és Kivitelező Zrt ajánlatát értékelte az összességében legelőnyösebb ajánlatnak, ezért javasolta azt nyertesként kihirdetni. A közbeszerzési eljárás során született dokumentumokat 2013. június 18-án küldtük meg az eljárás szabályossági ellenőrzésének céljából a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya részére, aki 2013. 07. 03-án kiállította szabályossági tanúsítványát.

A többletforrás igénybevételét támogatási szerződésmódosítási kérelemben kezdeményeztük a Közreműködő Szervezetnél az NFÜ KFF szabályossági ellenőrzésével párhuzamosan. A támogatási szerződésmódosítás mellékleteként elkészítettük a módosított költségvetési táblát, a költségvetés szöveges indoklását, a közbeszerzési tervet, továbbá csatoltuk a Bíráló Bizottság döntési javaslatát. A projekt költségvetésében a közbeszerzéssel érintett építési kivitelezési tevékenység, valamint a tartalék soron rendelkezésre álló összegek összértéke (beleérte a projektmenedzsment soron felszabaduló összeget), és a Bíráló Bizottság döntési javaslata alapján a szerződéskötésre javasolt, első helyen lévő ajánlati ár különbözetének a támogatási részét igényeltük többlettámogatásként.

 



 

 


Projektlátogató rendezvény 

Projektáltogató rendezvény anyaga (ide kattintva letölthető)

Sajtóanyag - sajtótájékoztató (ide kattintva letölthető)


Látványtervek, elkészült beruházások

Minden jog fenntartva © 2015-2016
Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Webprogramozás: