Sajtóközlemény

2015. szeptember 01.

Napelemekkel tették költséghatékonyabbá a térség egészségügyi intézményeit

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó három intézményében, 204-204 napelemet helyeztek el, több mint 110 millió forint összköltséggel. A beruházás áprilisban kezdődött, és tegnap fejeződött be.

Hódmezővásárhelyen, Makón és Kakasszéken 204-204 napelemet helyeztek ki az egészségügyi intézményekre. A három telephelyen végrehajtott energetikai fejlesztés része annak az intézményi koncepciónak, amely azt célozza, hogy az energiaellátást fokozatosan megújuló energiaforrásokra építve kell megoldani. A beruházást az Európai Unió 100%-ban támogatta.

- Az az energia, az az elektromos áram, amelyet megtermelnek – ezek körülbelül 50 KW-os teljesítményűek –, ez az energia befolyik a nagy rendszerbe, és mérőórán keresztül mérve jóváírják ezt az energiatermelést. Tehát, ha tetszik, egy kis erőműként működik a kórház tetőszerkezetén, illetve a makói és a kakasszéki telephelyünkön, a földön elhelyezett napelem rendszer. – mondta el Kallai Árpád főigazgató.

A számítások szerint a napelemek, mintegy évi két – két és fél millió forint villanyszámla megtakarítást eredményeznek a jelenlegi energiaárakon számolva.


- Ez az összeg, ez a nagyságrend, amire mindenképpen számítunk, de ezen túlmenően nagyon fontos az, hogy ez egy zöldenergia, megújuló energia, csökken a széndioxid kibocsátása. – emelte ki a főigazgató.

A telepített rendszerek semmilyen karbantartást és további fejlesztést nem igényelnek, a gyártói garancia 25 év a napelemekre.


2015. augusztus 31.

NAPELEMEKKEL TETTÉK KÖLTSÉGHATÉKONYABBÁ A VÁSÁRHELYI , MAKÓI ÉS A KAKASSZÉKI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEKET.

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó három intézményében, Kakasszéken, Hódmezővásárhelyen és a makói kórházban energetikai fejlesztések valósultak meg. Napelemes rendszerrel, megújuló energiaforrással tették költséghatékonyabbá az intézményeket, így mindhárom helyszínen 204 darab modult helyeztek el.

A beruházásokat többféle kivitelezési technikával az épületek tetejére, vagy talajra telepítéssel végezték el, hogy a lehető legkörnyezetkímélőbben, jelentősebb fakivágások nélkül valósuljanak meg. A „Fényelektromos napelemekkel és hálózatcsatolt inverterrel működő háztartási kiserőmű létesítése a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó intézményben” elnevezésű projekt a KEOP-4.10.0/K14-2014-0030 azonosítószámú pályázat keretében, 110,64 millió forintból valósult meg. A 2015. április 1-jén kezdődött projekt 2015. augusztus 31-ével zárult.

A projekt az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.