Megemlékezés Hugonnai Vilma- az első magyar orvosnőről

1847. szeptember 30-án született Nagytétényben Hugonnai Vilma, aki a
magyar történelemben az első női orvosként vonult be.
Már fiatalon elhatározta, hogy tudományos pályára lép, ám a 19. században
Magyarországon a nők előtt még zárva volt az egyetemek kapuja. Ezért
Svájcba utazott, ahol a Zürichi Egyetemen 1879-ben orvosi diplomát
szerzett.
Hazatérve azonban hiába volt képzett orvos, a magyar hatóságok sokáig
nem ismerték el diplomáját – mondván, a nők számára az orvosi hivatás
nem illő pálya. Csak 1897-ben, közel húsz év kitartó küzdelme után
ismerhették el hivatalosan az orvosi diplomáját Magyarországon. Ekkor
már 50 éves volt.
Hugonnai Vilma nemcsak a gyógyításban, hanem a női jogokért folytatott
küzdelemben is úttörő volt. Hitt abban, hogy a nőknek is ugyanolyan joga
van a műveltséghez, a tudományhoz és a szakmai érvényesüléshez, mint a
férfiaknak. Élete példaként szolgál a kitartásra, a hivatás szeretetére
és az egyenjogúságért vívott küzdelemre.
Üzenete ma is aktuális: a tanulás és a tudásvágy mindenki számára
egyformán elérhető kell, hogy legyen!